„Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.”

A munka szó hallatán általában egy olyan tevékenység képzete ötlik fel bennünk, amit pusztán kényszerből végzünk, ami elrabolja időnket és leköti erőinket, s ha nem is jár mindig fáradsággal és nyűggel, mindenesetre elfordít minket a szellemi élettől, legbensőbb, legnemesebb céljaink követésétől.

Ez a hozzáállás csak részben indokolható külső körülményekkel (például azzal, hogy világi egzisztenciánk fenntartása érdekében olyan feladatokat kell elvégeznünk és olyan dolgokért kell erőfeszítést tennünk, amelyek sem belső természetünkkel, sem a lét egyetemes princípiumaival és normáival nincsenek összhangban). A munkához való negatív viszony kialakulásáért mindemellett mi magunk is felelősek vagyunk, amennyiben spirituális életünk egyoldalúan az értelmi belátásra, illetve az ezzel összefüggő koncentratív műveletekre korlátozódik, és a cselekvést, a fizikai aktivitást nem tudjuk szellemi módon megélni ‒ többnyire akkor sem, ha tevékenységünk célja és eredménye „elvileg” a szellemiséggel vagy a vallással kapcsolatos.

Ezt az egyoldalúságot csak akkor számolhatjuk fel, ha képesek vagyunk felismerni, hogy az ember isteni eredete és Istenhez hasonló természete nemcsak a megismerésre, hanem a cselekvésre is vonatkozik, és az utóbbi éppúgy Isten lényegét, az Ő létének egyik arculatát fejezi ki, mint az előbbi ‒ hiszen „Isten valamilyen módon az emberi állapot minden módozatát magára öltheti”. Más szóval, emberi tevékenységeink és foglalkozásaink az „isteni tevékenység szimbólumai” és „tükröződései”. Ennélfogva ha helyesen műveljük ezeket, egy magasabb tudás forrásául, a szellemi kiteljesedés támasztékául szolgálhatnak.

A helyes művelés a tehetségen és a „szakmai” felkészültségen túl feltételezi annak a mély és nem pusztán teoretikus megértését, hogy egy adott mesterség vagy hivatás mely isteni tevékenység szimbóluma, és a maga konkrét megvalósulásában miként jeleníti meg ezt az isteni mintát. Többek között e megértésben nyújt nélkülözhetetlen segítséget számunkra Jean Hani Isten mesterségei című könyve, amely 12 „bibliai” mesterség szimbolizmusán keresztül vázolja fel a munka spirituális alapjait.

„De mi magyarázza a címet: »Isten mesterségei«? Nem paradox némileg, sőt mi több, tiszteletlen e szóhasználat? Hadd áruljuk el sietve, a szóválasztásra nem olyasféle vágy késztetett, hogy újszerűek vagy provokatívak legyünk; felfogásmódunkban e szavak pontosan a dolgok természetéhez igazodnak. Amennyiben az emberi foglalkozások az isteni tevékenység szimbólumai, tökéletesen helyénvaló »Isten mesterségeiről« beszélni, hiszen az emberi mesterségek valóban léteznek Istenben egy »kimagasló« minta szerint, vagy ha úgy tetszik, Istenben léteznek az emberi tevékenységek különböző archetípusai. (…)

Másfelől az isteni archetípusokra történő utalás végső soron Krisztus következő kijelentésén alapul: »Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom.« (Jn 5,17) E folyamatos isteni tevékenység a teremtés. A Genezis szimbolikusan olyan történetként ábrázolja, ami a primordiális időkben megy végbe, ám valójában megszakítatlan tevékenység. Ahogy Meister Eckhart mondja egy szentbeszédében: »Isten nem hatezer éve teremtette a világot, hanem éppen ebben a pillanatban teremti«, ebben az »oszthatatlan mostban« (atomon nün), hogy Arisztotelész kifejezését használjuk.”