Please reload

Legfrissebb

Sursum-interjú a Duna tv Katolikus krónika című műsorában

2020-1-23

1/10
Please reload

Kiemelt bejegyzések

Jean Borella: Jean Hani munkásságáról

2017-10-18

 

Kiváló munkatársunk legújabb könyvének [Jean Hani: Mythes, rites et symboles. Les chemines de l’invisible. Párizs, 1992, Guy Trédaniel, 361 o. ‒ A szerk.]  megjelenése alkalmat ad arra, hogy bemutassuk munkásságát.  Valóban ideje lenne, hogy tiszteletteljes hódolatunkat fejezzük ki az egyiptomi és a görög vallások, valamint a görög irodalom ma élő egyik legnagyobb – és legszerényebb – tudósa előtt, s hogy ne csak ama tudós tanultság nagysága és komolysága miatt tiszteljük őt, amely nélkül, bármit is gondoljanak, érvénytelenek az elméleti konstrukciók és interpretációk, hanem azért is, mert ez az elismert egyetemi oktató nem habozott a René Guénon által kifejtett elveket használni arra, hogy számos kérdésre választ leljen, amelyekkel a vallástörténetben találkozott. Talán ma már nem az egyetlen, akinek volt bátorsága ilyen – a tudományos élet elfogultságát tekintve – nagyon is kompromittáló vállalkozásra, de bizonyára ő volt az első. De sok olvasója, aki a tradicionális szimbolika helyreállítását célzó munkássága révén ismeri, nem tud a tisztán tudományos munkásságáról, melynek a jelentősége pedig nem kisebb.

 

 

Jean Hani 1917-ben született. Miután kitűnő eredménnyel befejezte középfokú tanulmányait, a klasszikus irodalmat tanulmányozza, ennek során erősödik meg benne a görög irodalom és nyelv szeretete. Középiskolai irodalomtanári oklevelet szerez, majd görög témában leteszi a doktorátust és megszerzi az irodalomtudományok doktora fokozatot egy figyelemre méltó, mindig is nagyra értékelt disszertációval („Az egyiptomi vallás Plutarkhosz elgondolása szerint”). Tanári kinevezését követően az amiens-i egyetemen megalapítja a Centre de Recherches sur l’Antiquité Classique-ot (A Klasszikus Ókor Kutatóközpontja), és hosszú éveken át vezeti a Séminaire d’Histoire de la Religion grecque-t (Görög Vallástörténeti Szeminárium). Néhány éve már tanulással teli és termékeny nyugdíjas éveit tölti, ami lehetővé teszi számára, hogy több régóta várt könyv elkészítésén kívül együttműködjön néhány folyóirattal, amilyen például a Connaissance des Religions és a Vers la Tradition.

 

Gazdag és rendkívül komoly életművében az írások három típusát különböztetjük meg: a klasszika-filológia témakörét érintőket; a vallástörténet körébe tartozókat; végül pedig a szent és tradicionális szimbolika kiterjedt egészét felölelő írásokat.

 

Az első tevékenységi területet lényegében néhány értekezés jegyzetekkel ellátott és kommentált fordítása képezi Plutarkhosz Moraliájából. Természetesen Plutarkhosz nem áll eredeti gondolkodó hírében. Mint mondják, csupán „kabóca Platón fáján”. De kiváló író, és figyelemre méltó jellemábrázoló (Párhuzamos életrajzok című műve évszázadokon át meghatározta Európa erkölcsi nevelését), valamint azon élet és vallási áramlatok kivételesen kompetens szemtanúja, melyek a Krisztus utáni 1. és 2. század között bontakoznak ki a Földközi-tenger medencéjének egész területén. Éppúgy nélkülözhetetlen a középső platonizmus, mint a hellenisztikus kor kultuszainak és misztériumainak megértéséhez. Jean Hani 1972-ben a Klincksieck Kiadónál jelenteti meg a Vigasztalás Apollónioszhoz című munka fordítását (207 oldal), görög szöveggel, bevezetővel és kommentárral, amely nemcsak azért jelentős, mert kényes pontossággal szemlélteti az ilyen, mára elfeledett irodalom összes szabályát, hanem azért is, mert pontos információkkal szolgál számunkra a lélek halhatatlanságába vetett hitről, valamint a görög érzékenység „patetikus” erőfeszítéséről, hogy megszabaduljon a pesszimizmustól és a szomorúságtól, amelyek az antik lélekre nehezedni látszanak.

 

1980-ban megjelenteti a Moralia 42–45. értekezéseinek kommentált fordítását (a görög szöveg kritikai kiadásával) a híres „Budé” sorozatban (Les Belles Lettres Kiadó, 273 oldal). Ezek az értekezések fontosak, különösen a negyvenharmadik, a Szókratész daimónja, mely a legteljesebb beszámolót nyújtja ama titokzatos megnyilvánulásokból születő fi­lozófiai dialógusok közül, amelyeknek – Platón állítása szerint – Szókratész volt az alanya. Plutarkhosz dialógusa lehetővé teszi Hani számára, hogy bemutassa és kifejtse a láthatatlan világról szóló különféle püthagoreus és platonikus hagyományokat, a lélek és az intellektus természetét, az ember spirituális sorsát és prófétai képességének eredetét. Nem is tudjuk, mit csodáljunk inkább, egy olyan fordítás eleganciáját és hűségét, amit boldogan olvas az ember, vagy a jegyzetek lenyűgöző ismeretgazdagságát, melyek közül nem egy önmagában is kiváló és kimerítő eligazítást ad a vallástörténet, a kozmológia vagy a matematika igen nehéz kérdéseiben (így például a 81. oldal 3. jegyzete a kocka megkettőzésének híres antikvitásbeli problémájával foglalkozik).

 

Végül 1985-ben Jean Hani – Robert Klaeerrel együttműködve – részt vett a 10–14. értekezések fordításában, amelyek ugyanebben a sorozatban jelentek meg, sikeresen megvalósítva ezáltal a sorozatalapító, Jean Defradas tervét, noha ő ezt már nem érhette meg. A Moralia e második kötetében megtaláljuk a Vigasztalás Apollónioszhoz javított fordítását a legfrissebb tudományos munkákat felhasználó kommentárral és a Hét bölcs lakomáját is.

 

A második terület, ahol e tudós intellektuális tevékenysége kibontakozott, a vallástörténet. Az igazat megvallva, a filológiai munkákat nem lehet elválasztani a történeti munkáktól, mivel ami Jean Hanit mindenekelőtt érdekli, az a vallás. Amikor a kiadott és lefordított szövegek jegyzeteit és kommentárjait olvassuk, észrevesszük, hogy a tudósok által felvetett problémák megoldását sokkal inkább ama szent tradíciókban és spirituális intenciókban kereste, amelyek e szövegekben kifejezésre jutnak. Ez egy metodológiai elv, amely még nem túlságosan ismert, és ahhoz, hogy hatékonyan működjön, a hatalmas tudáson kívül intuíciót és isteni szimpátiát követel a mentalitásunktól gyakran igen távoli (filozófiai, kulturális, művészi) megnyilvánulások vonatkozásában.

 

E történeti munkák lényegében a görög és az egyiptomi antikvitás vallásainak valamennyi aspektusát érintették, és számos cikk megírását ösztönözték, melyek a Revues des Etudes grecques, a Revue des Etudes anciennes, a L’Antiquité classique (Liège), az Euphrosyne (Lisszabon) és más folyóiratokban jelentek meg. Ehhez hozzátehetjük még a Vers la Traditiont és a jelen, saját folyóiratunkat.

 

Mindazonáltal e területen a legfontosabb munka, az opus magnum a nagydoktori disszertáció, amit Jean Hani 1976-ban a Belles Lettres-el adatott ki: La religion égyptienne dans la pensée de Plutarque (Az egyiptomi vallás Plutarkhosz elgondolása szerint) – vaskos 492 oldalas kötet, jól szedve és szépen kötve. Ez a referencia munka egy alapvető vallás- és filozófiatörténeti kérdést vet fel Plutarkhosz kapcsán, valamint általánosabban a Nyugat kultúrtörténetére vonatkozóan: mi is az egyiptomi tradíció jelentősége Görögország vallási és intellektuális életében?

 

A görögök, mint tudjuk, mindig hajlottak rá, hogy tisztelettel adózzanak az egyiptomiaknak a körükben virágzó művészetek és tudományok kapcsán. Plutarkhosz korában azonban Egyiptom hatása sokkal határozottabb formát ölt: Ízisz és Ozirisz kultuszáról van szó, amely a Krisztus utáni 1. században terjed el, egyéb keleti kultuszokkal (Mithrasz, Attisz, Kübelé stb.) együtt a földközi-tengeri medencében. Tudjuk azt is, hogy Plutarkhosz egy nagyobb értekezést szentelt e kultusz tanulmányozásának, valamint beavatási és metafizikai értelmezésének, amely e tekintetben a legrészletesebb információkat nyújtja számunkra: ez az Íziszről és Oziriszről című munka. Plutarkhosz annál inkább is érintett e bemutatásban, mert egyáltalán nem osztja egyes honfitársai Egyiptom-mániáját. A platonizmussal kapcsolatos tudása bizonyosságot nyújt számára a tekintetben, hogy egy egyetemes értékű metafizikai tradíció birtokában van. Ugyanakkor az Ízisz-kultusz ebben a korban válasz sok görög vágyára, akik – kiábrándulva egy kimerülőben lévő vallásosságból – szeretnének szakrális monoteizmusra találni. Jean Hani könyve pontosan tárgyalja az Ízisz-kultuszt és a plutarkhoszi Ozirisz-kultuszt. Egymás után vizsgálja: 1) az Ozirisz mítoszt, ahogy azt Plutarkhosz bemutatja nekünk; 2) az oziriszi teológiát, Plutarkhosz tolmácsolásában, ami egyúttal a plutarkhoszi exegézis és hermeneutika érdekfeszítő analízisét nyújtja számunkra, melyek egy valóban beavatási jelentés utáni kutatásban csúcsosodnak ki; 3) az Ozirisz-kultuszt, amely a titkos liturgiákba vezet be minket, egy csodálatos, az oziriszi és a tüphóni állatoknak szentelt fejezettel. Hani nem korlátozza magát Plutarkhoszra, hanem a khairóneiai filozófus által elmondottakat összeveti azzal, amit más tradíciók fejtenek ki ugyanezen témában. Így áttekinti többek között a sólyom, a tehén, a bika, a kígyó és Széth állata, a szamár szimbólumát, amelynek kultuszában René Guénon – mint tudatta velünk – az ellenbeavatás megnyilvánulását látta. Ennek kapcsán észre fogjuk venni Plutarkhosz és az egyiptomiak judaizmus ellenességét: nem azt mondják nekünk, hogy Tüphónnak „két fia született, Hieroszolümosz és Iudaiosz” (424. o.)? És gyalázatos módon még ők vádolták a keresztényeket azzal, hogy „szamárfejű istent” imádnak! [E kérdéskörrel kapcsolatban lásd Jean Borella részletesebb kifejtését „A gnózis valódi jelentése” című írásában. Magyar Hüperión (Budapest) II. évf. (2014) 2. sz. (május–július) 141–162. o. ‒ A szerk.]

 

 

Most térjünk rá Jean Hani harmadik tevékenységi területére: arra, amit a legismertebb munkáival világít meg. A könyvek, amelyekről beszélünk, egy „megtérés” gyümölcsei. Maga Hani meséli el első, 1943-ban történt találkozását René Guénon munkásságával (Mythes, rites et symboles, 125. o.), és azt a „kinyilatkoztatást”, amit ez a szakrális építészet jelentéséről feltárt benne: „a szakrális építészetről, főként pedig az építészet szimbolikus elemeiről szóló tanulmányok alapján – meséli nekünk – annak kinyilatkoztatásában (a kifejezés egyáltalán nem túlzás) részesültem, hogy mi is egy szakrális épület és egy templom (amikor olyan, amilyennek lennie kell), és megértettem a keresztény templomot, illetve megírtam az első tanulmányomat róla.” (142. o.)

 

Valóban, a keresztény templom köré szerveződik e termés egy része. Az első, és e könyvek közül a leghíresebb, a Le symbolisme du temple chrétien (A keresztény templom szimbolikája) című munka 1962-ben jelent meg a Colombe Kiadónál (203 oldal). Kétszer újra kiadták, 1978-ban és 1990-ben a Maisnie Kiadónál (Guy Trédaniel), 1981-ben pedig portugálul is megjelent Lisszabonban (Ediçoes 70). Ez a méltán híres könyv őriz valamit abból az intuitív rezgésből, amelyből fakadt. Ahogy több ízben tapasztalhattuk, az itt bemutatott elvek ihlették néhány új szerzetesi létesítmény felépítését. Olvasása tehát hozzá fog járulni a tradicionális művészet bizonyos restaurációjához a 20. századtól.