A cselekvő életről
BOLTOK LISTÁJA
BOLTOK LISTÁJA

STHANESHWAR TIMALSINA, MARK S. G. DYCZKOWSKI:

TUDAT ÉS ÉNSÉG

néhány nem-dualista indiai hagyományban

 

Fordította: Laki Zoltán

Szerkesztette: Horváth Róbert és Laki Zoltán

Az előszót írta: Horváth Róbert

Kiadó: Sursum kiadó, Gödöllő, 2018

Oldalszám: 66 oldal

Kötés típusa: ragasztott, karton

ISBN: 978-615-00-1750-1

Ár: 1500 Ft

RENDELÉS
RENDELÉS

A Sursum Füzetek második kiskötetének tanulmányai (Sthaneshwar Timalsina: A „csak tudat” megalapozása, Mark S. G. Dyczkowski: Ön-tudat, saját lét, énség) az indiai advaita (’nem-kettős’) bölcselet tudattal és énséggel kapcsolatos tanításaiba nyújtanak bepillantást. E két fogalom egy olyan valóságra utal, mely a legbensőbb értelemben sajátunk, ugyanakkor nem pusztán emberi, nem pusztán személyes: a lét végső alapjában gyökerezik, és a tapasztalati világ egészét felöleli. Ennélfogva a tudat és az én mibenlétének vizsgálata döntő szerepet játszik önmagunk valódi természetének felismerésében, minden megnyilvánulás egyetlen és feltétlen forrásával való lényegi azonosságunk megragadásában.

​

Az azonosság egyszerre tapasztalati és metafizikai igazsága legtisztább és legárnyaltabb formában talán az advaita védánta tudat-felfogásában, valamint a kasmíri non-dualista saivizmus „abszolút énre” vonatkozó eszméjében fejeződött ki. A jelen kötet két írása ezeket tárgyalja, tudományos igényességgel, de a hagyomány szelleméhez hűen, kitérve számos olyan filozófiai‒eszmetörténeti jelentőséggel bíró kérdésre is, mint az állítás és tagadás kettős módszere, a valóság fokozatai, az észlelés és az észlelt tárgy viszonya vagy a tudatosság önfényű és önmagára reflektáló természete.

ELŐSZÓ
TARTALOMJEGYZÉK
VISSZA

„Az advaita bölcselet több okból is elutasítja a kettősséget. A kettősség ezen elutasítása értelmezhető ontológiai nézőpontból, miszerint legvégső értelemben nincs sokaság a létben. Értelmezhető ismeretelméleti szempontból, miszerint amit észlelünk, az lényegében egyedül a nem-kettős tudat. Értelmezhető szótériológiai [’üdvtani’] nézőpontból, miszerint lényegileg nincs különbség a Brahman és individuális  önmagam  között.  Ami az advaita vedāntát radikálisan megkülönbözteti a többi klasszikus indiai bölcselettől, az a tiszta  tudatosságnak mint egyedüli valóságnak az elfogadása. Lényegében az összes advaita megközelítés összeegyeztethető ezzel az eszmével. E felfogás szerint a Brahmannal azonos önmagam a közvetlenül észlelt tudat.”

„A monisztikus śaivizmus körülbelül a kilencedik század közepétől bontakozott ki Kasmírban a Śiva-sūtrák Vasuguptának történő kinyilatkoztatása után. Legjellegzetesebb ismertetőjegyeinek egyikét mintegy három generációval később vezette be Utpaladeva, a pratyabhijñā iskola egyik fő képviselője. Ez annak az eszméje volt, amit az egyszerűség kedvéért »abszolút énnek« fogok nevezni. A fogalom az egyetlen és feltétlen valóságra vonatkozik, mely egyszerre Śiva, önmagam és a tiszta tudatosság mint önmagára reflektáló tiszta énség. Ez a transzcendentális alap, amelyen belül és amelyen keresztül az alany, a tárgy és a megismerési módok körébe tartozó egyetemes és egyéni princípiumok egész sora létrejön, fennáll és megszűnik, olyan folyamat során, amelyben az alap transzcendentális természete magát immanensé teszi, ugyanakkor a transzcendenciába vezeti.”