„Azt látjuk, hogy az önmegragadás erői, amelyek a kasmíri társadalomban ezen időszakban megnyilvánultak – a heterodoxia és ortodoxia fentebb említett kettősségének pólusain és egymáshoz való közeledésük dialektikájában –, az értékek olyan alapvető struktúrájába illeszkednek, amely vélhetően a kulturális formák jóval tágabb körének alapjául szolgál a középkori India királyságaiban. Ennek az alapszavai a tisztaság és az erő. Az egyik végletet azok jelentik, akik a mindenhatóságra törekszenek, a másikat azok, akik a személytelen tisztaságra. Az előbbiek tisztátalanok az utóbbiak szemében, az utóbbiak erőtlenek az előbbiek szemében. Az előbbiek a tisztátalanság vizionárius művészetén keresztül a korlátlan hatalmat akarják elérni, míg az utóbbiak a tisztaság útját követve egyfajta lényegi értelemben vett szándéktalanságot, mely doktrínájuk legkérlelhetetlenebb formája szerint ama megszabadító felismerésben tetőződik be, hogy a cselekvés káprázat, semmit sem tettek a múltban és tesznek a jövőben. A tisztátalanok abszolútuma az abszolút erő; a tisztáké a mozdulatlan lét.”