A lélek (spiritus, anima) az európai és az egyetemes szellemtörténet kulcsfontosságú ideája. Nemcsak filozófiai fogalom, mivel saját lényegünket, valódi önmagunkat jelöli, emellett arra utal, amin keresztül kapcsolatba léphetünk az isteni valósággal. A lélek természetéről szóló tanításokhoz sokszor egy sajátos elem társul: bizonyos hagyományok (például Nyugaton az alkímia, de számos keleti párhuzamot is hozhatunk) beszélnek a férfi és női lélek kettősségéről, harcáról, és ama vágyukról, hogy újra egyesüljenek. ​A szellemi út e szimbolikus leírása rendkívül erős, megtermékenyítő hatást gyakorolt és gyakorol mindmáig az európai kultúrára. Olyan műalkotásokban is megjelenik, amelyeknek látszólag semmi közük a vallási igazságokhoz vagy a filozófiához – tanúsítva, hogy a valódi művészetnek spirituális mélysége, „üzenete” van, túl minden esztétikai szemponton vagy a korszellem által diktált divaton.

 

Ezt tárja elénk Borbás László A lélek feneketlen mélysége című könyvében. Elmél-kedésének kiindulópontja Balázs Béla misztériumjátéka, A kékszakállú herceg vára, amely a világhírű Bartók-opera alapját adja. Balázs szövegkönyvének részletes elemzése helyett a műben rejlő metafizikai igazságokat, rejtett jelentéseket vizsgálja, a lélek alászállásának és felemelkedésének útját körvonalazva.

​

A tanulmány idézetgyűjteménynek tűnhet, de strukturáltan, roppant figyelemre-méltó módon felépítve, átélve és összekötve mutatja a szóban forgó alkotás szellemi alapjait, a jelenkorban is továbbgondolandó személyes vonatkozásait. A szerző szeré-nyen, de nagy komponálási készséggel hagyományos tanítók, művek és gondolatok ré-vén értelmezi A kékszakállú herceg várát, meséli el a saját történetét, törté-netünket.