A hagyományok szövegforrásai sorozat magyar nyelven korábban meg nem jelent, kisebb terjedelmű szentszövegeket, teológiai vagy bölcseleti alapműveket tár az olvasók elé. E „kincsek” megismertetésével a világvallások szöveghagyományának tiszteletére és elmélyült tanulmányozására szeretnénk ösztönözni mindazokat, akik hisznek a világfeletti abszolút igazságokban, és megvalósításukra törekednek.

​

A mahájána buddhizmus szentirata, a Kr. u. 3. században lejegyzett Tathāgatagarbha-sūtra kilenc érzékletes példán keresztül mutat rá a hagyományvonulat egyik meghatározó eszméjére, miszerint minden „érző”, azaz tudatos lényben eleve jelen van a buddhaság vagy felébredettség, mint saját fel nem ismert lényege. E buddha-természetből fakad a megszabadulás lehetősége, ez inspirálja a szellemi törekvést, kibontakoztatása és szennyeződésektől való megtisztítása pedig maga az út, amely a Buddha által feltárt végső célhoz vagy állapothoz vezet.

A buddhista eszmetörténet vonatkozásában a tathāgatagarbha-tanításkör jelentősége, hogy kiemeli a feltétlen valóság benső, velünkszületett jellegét, új értelmet adva ezzel a Buddhába vetett hitnek és a felébredésre irányuló akaratnak, illetve olyan buddhista alapfogalmaknak, mint a „valóság-alap” (dharmadhātu) vagy a „természeténél fogva fényteli tudat” (prakṛtiprabhāsvaracitta). E megközelítés nagy hatással volt a tibeti és a távolkeleti buddhizmus különféle irányzatainak felfogására, de irányzati szempontoktól függetlenül is fontos szerepet játszik a buddhista szemlélet és életgyakorlat mélyebb megértésében. Elsősorban ehhez nyújt segítséget a tanításkör egyik legkorábbi szövegének tekinthető Tathāgatagarbha-sūtra tibeti nyelvből készült, bőséges jegyzetanyaggal ellátott fordítása.